Súlykorlátozást vezettek be a több mint százéves soborsini hídon Az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült, de a román állam nem végzett állagmegőrzést rajta.
Magyarlakta településeknek is jutott az elektromos iskolabuszokból Pécska, Tőzmiske és Újvarsánd is átvette a járműveket, amelyekre a megyei tanács pályázott.
Leállítja a reptér igazgatótanácsa tagjainak fizetésemelését a megyei tanácselnök Nincs morális alapja az illetmény 50 százalékos növelésének, miközben az ország hiánnyal küzd.
Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Péró Tamás: a következő hónapokban is kapnak támogatást az igénylést benyújtó történelmi magyar egyházak [AUDIO] A megyei tanács RMDSZ-es alelnöke a költségvetési támogatásokról.
Templomfelújításra kaptak támogatást a szórványban működő történelmi magyar egyházak A megyei tanács 390 ezer lejes támogatást ítélt meg egyházi beruházásokra.
Hétvégén megnyitja parkolóit a megyei tanács, ingyenesen használhatják a sofőrök Pénteken 15 óra után vasárnap 22 óráig szabad a pálya a megyeháza körül.
Megyei tanács: újabb álhír jelent meg az ópálosi emlékműről Ezúttal az alkotás karbantartására szánt pénz elsikkasztásával gyanúsították meg az önkormányzatot.
Álhír az ópálosi román katonai emlékmű eltávolításának terve A megyei tanács diverziókeltésnek tartja a Facebookon megjelent álhírt, és feljelentést tesz.
Palliatív osztályt alakítanak ki az egykori városi kórházban Összesen 26 kórházi ággyal, 2, 4 vagy 6 ágyas tágas szalonokkal működik majd.