Tűz ütött ki egy kilencedik emeleti lakásban, 25 embert evakuáltak [VIDEO]

tűz

A kilencediken égett ki egy lakást | Fotó: ISU Arad

Nagy volt a riadalom szombat este az aradi Aurel Vlaicu úti A7-es tömbházban, miután kigyulladt egy kilencedik emeleti lakás.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a tízemeletes tömbház egyik kilencedik emeleti lakásában keletkezett tűz eddig még tisztázatlan körülmények között.

A lángok mintegy 50 négyzetméteres területen égtek, amikor a két tűzoltóautó, az emelőkosaras mentőegység és a rohammentők a helyszínre érkeztek. A megyei mentőszolgálat is két esetkocsit küldött a helyszínre.

A tűzoltással egyidejűleg az áldozatok kimenekítését is megkezdték a lánglovagok, akik

az égő lakásból egy eszméletlen nőt hoztak ki – őt kórházba szállítottak a rohammentősök –, de rajta kívül két másik nőt is kimenekítettek a tűzből: egyikük enyhe füstmérgezést, a másik pánikrohamot kapott.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tömbház kilencedik, illetve tizedik és nyolcadik emeleti lakóit is kimenekítették, összesen 25 személynek kellett elhagynia otthonát. Ők órákkal később, a lépcsőház és a helyiségek kiszellőztetése után térhettek vissza, miután a tűzoltók megbizonyosodtak arról, hogy nem maradtak tűzfészkek az ingatlanban.

 

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.