Tréleren szállított mikrobuszokban rejtőztek el a migránsok

migránsok

Az autópályán „lekapcsolt” migránsok | Fotó: politiadefrontiera.ro

Huszonként illegális bevándorlót tartóztattak fel az aradi határrendészek pénteken a román–magyar határtérség közelében. Tizennyolcat tréleren szállított mikrobuszokban találtak meg az autópályán, négyet Gyulavarsánd közelében csíptek el.

Szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztek a határrendészek a nagylaki határátkelő közelében, aminek során három, mikrobuszokat szállító trélert is átvizsgáltak. A teherszállítókat román sofőrök vezették, és Németországba tartottak,

a rakományt képező járművekben pedig 18 személyt találtak, akiknek nem volt a schengeni övezetben való tartózkodásara feljogosító okmányuk.

A kihallgatás során kiderült, iráni, bangladesi, szíriai és iraki állampolgárok – írták a határrendészet közleményében.

A gyulavarsándi határrendészek is elcsíptek négy migránst: a járőrözés során két személygépkocsit állítottak meg, amelyekben a román sofőrökön kívül összesen hat utas is volt:

mint kiderült egy-egy román és moldovai állampolgár, valamint négy bangladesi, illetve iráni férfi (23 és 41 év közöttiek), utóbbiak jogosulatlanul akartak Nyugat-Európába utazni.

A sofőrök, továbbá a román és moldovai utas ellen embercsempészet gyanújával, a távol-keletiek ellen illegális határátlépés kísérlete miatt indítottak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.