Tömegbalesetet okozott egy 74 éves autóvezető, aki belehalt a sérüléseibe

Nem tudták megmenteni a kisautó sofőrjét | Fotók: ISU Arad

Nem tudták megmenteni a kisautó sofőrjét | Fotók: ISU Arad

Frontálisan ütközött, majd egy harmadik járműnek csapódott egy személygépkocsi, amelyet egy 74 éves berzovai (Bârzava) férfi vezetett csütörtök kora délután a 7-es számú országúton, Arad irányába.

A rendőrség közleménye szerint a baleset fél három körül történt a közigazgatásilag Lippához tartozó Máriaradnán, amikor is egy jobbkanyarban a kisautó átsodródott a szemközti sávba, és nekiütközött egy kisteherautónak, amelyet egy 66 éves Szeben megyei illetőségű férfi vezetett.

Az ütközés következtében a személyautó nekicsapódott egy harmadik járműnek, egy Déva irányába tartó haszongépjárműnek, aminek a sofőrje egy 50 éves, ugyancsak szebeni férfi volt. A balesetben a vétkes autóvezető, a 74 éves férfi életét vesztette – írták.

A műszaki mentés idejére a forgalmat a szomszédos mellékutcákba terelték, majd később a 3,5 fél tonnánál kisebb járművek előtt megnyitották az országutat, de a teljes tilalmat csak fél öt körül oldották fel.

A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek kiderítésére.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.