Több román állampolgár is megsérült az M43-on történt halálos balesetben

baleset

A mikrobusz sofőrje segíteni állt meg, de egy másik autó nekilökte a műszaki hibás járműnek | Fotó: MTI/Donka Ferenc

Meghalt egy német állampolgár a magyarországi M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Csordás Zsanett főhadnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap délelőtt az MTI-nek elmondta, hogy szombaton 18 óra körül egy műszaki hibás autó vesztegelt a leállósávban. A járműben egy német állampolgár ült. Segítségnyújtásra megállt mellette a külső sávban egy mikrobusz, amelyet egy román férfi vezetett.

Eközben hátulról – figyelmetlenségből – beléjük szaladt egy személygépkocsi, amelyben szintén két román állampolgár ült. Járművük meglökte a mikrobuszt, amely így elütötte a két, a gépjárműből kiszállt személyt.

A balesetben a német gépkocsivezető meghalt, a mikrobusz sofőrje súlyos sérülést szenvedett. A román személyautó vezetője könnyebben, utasa súlyosan megsérült – közölte a sajtóreferens.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.