Szabadlábra került az apja elleni merénylet kitervelésével gyanúsított Laura Bîlcea

Ennyi maradt az apja autójából | Fotó: ISU Arad

Ennyi maradt az apja autójából | Fotó: ISU Arad

A legfelsőbb bíróság pénteki jogerős döntése értelmében szabadlábra helyezik az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lányát, Laura Bîlceát.

Az apja megöletésével gyanúsított nőt (leánynevén Crișan) 2024. november 13-án helyezték előzetes letartóztatásba. Vizsgálati fogságba került ugyanakkor két feltételezett bűntársa, Bogdan Adrian Horodincă és Sebastian Ilie Bulbuc is. A kényszerintézkedést azóta több ízben meghosszabbították.

A legfelsőbb bíróság pénteken jóváhagyta Laura Bîlcea fellebbezését a bukaresti ítélőtáblának a vizsgálati fogságot meghosszabbító 2025. február 3-i határozata ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte. Két bűntársa rácsok mögött marad – számolt be az Agerpres hírügynökség.

Laura Bîlcea a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatja el Románia területét, és folyamatosan viselnie kell az elektronikus nyomkövetőt. A bíróság határozata értelmében ugyanakkor nem kommunikálhat az ügy többi gyanúsítottjával vagy tanújával.

Az ügyészek minősített emberölés, rongálás és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával indítottak vizsgálatot a robbantásos merénylettel meggyilkolt aradi üzletember lánya ellen.

A legfőbb ügyészség egy korábbi közleménye szerint 2021. május 27-én a nő két feltételezett bűntársa beszerzett egy házi készítésű bomba detonálására alkalmas, mobiltelefonnal vezérelhető eszközt. A robbanótöltettel ellátott szerkezetet Ioan Crișan autójába helyezték, és május 29-én reggel 6 óra 59 perckor távirányítással felrobbantották, amikor az üzletember kihajtott egy aradi szupermarket parkolójából.

A férfi a helyszínen meghalt, a gépkocsi megsemmisült. Ügyészségi források szerint az üzletember lánya azért tervelte ki apja meggyilkolását, mert megtudta, hogy ki akarja tagadni őt az örökségből, és a volt férjére, valamint a gyermekeire készül hagyni a vagyonát. Ioan Crișan halála után a lánya mintegy 100 ezer eurót vett fel az üzletember bankszámlájáról, és eladásra bocsátott három ingatlant. Laura Bîlcea az Arad Megyei Tanács jelenlegi alelnökének, Sergiu Bîlceának az ex-felesége.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.