Rajtaütöttek egy 53 éves drogkereskedőn

drog

A lefoglalt áru egy része | A rendőrség által közreadott felvétel

A szervezett bűnözés elleni ügyosztály a rendőrséggel közösen elfogott Aradon egy 53 éves férfit, aki pszichoaktív szerekkel kereskedett folytatólagosan.

A rajtaütés még hétfőn történ, de az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság kedden számolt be az esetről. A közlemény szerint a gyanúsított idén került a hatóságok figyelmébe, miután tudomásukra jutott, hogy több ízben vásárolt, birtokolt és árusított pszichoaktív szereket. Főleg az amfetaminnal „rokon” 2 MCC nevű szintetikus droggal kereskedett.

A nyomozók szerint a gyanúsított március végén előlegként vett fel valakitől 5000 lejt, annak fejében, hogy majd kristályt ad el neki. Az 53 éves férfi utólag mintegy 1,9 kilogramm pszichoaktív szert adott át a vásárlónak. A gyanúsítottra hétfőn csaptak le, miközben az áru ellenértékének a különbözetét, 10 ezer lejt kapott.

A rendőrök ezt követően két helyszínen tartottak házkutatást, és mindkét helyszínen több bűnjelt is lefoglaltak. A dílert 24 órára őrizetbe vették, a bíróság pedig kedden elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.