Orvosi műhiba gyanújával vizsgálódnak egy csecsemő halála ügyében

kórház

A szülők szerint a megyei kórházban tévesen állították fel a diagnózist | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az Orvoskamara fegyelmi vizsgálatot indított annak a mindössze héthetes kislánynak az ügyében, aki tragikus körülmények között hunyt el, miután az aradi és temesvári kórházakban kapott kezelést. A vizsgálatot a polgárokat az állami visszaélésekkel szemben védő alapítvány (FACIAS) nyomására indították el.

A közelmúltban elhunyt csecsemő szülei szerint a kislány nem a megfelelő kezelést kapta, s ez egy hibás rotavírus-diagnózison alapult, amit az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban állítottak fel. Az alaposabb orvosi vizsgálatok csak akkor történtek meg, amikor a gyerek állapota súlyosan megromlott,

de akkor már olyan súlyos neurológiai problémákat tártak fel, amelyek a halálához vezettek.

A család emellett a kommunikáció hiányát is kifogásolja az orvosok és a hozzátartozók között, valamint a kezelési protokollok betartásával kapcsolatos szabálytalanságokra is felhívta a figyelmet. A polgárokat az állami visszaélésekkel szemben védő alapítvány (FACIAS) mindezeket jelezte az Orvoskamarának, sürgős vizsgálatot és határozott intézkedéseket kérve az esetleges felelősökkel szemben. Az alapítvány közölte: figyelemmel kíséri az eljárás menetét, hogy a vétkesek felelősségre vonása megtörténjen.

A FACIAS elemzése szerint 2023 és 2024 között országos szinten 400 panaszt regisztráltak orvosi műhibák miatt, ám ezek közül mindössze 15 esetben – azaz körülbelül 5 százalékban – igazolták a szakmai tévedést,

és ezekben sem történt konkrét felelősségre vonás, mert folyamatban vannak a bírósági tárgyalások. A FACIAS a romániai betegjogi szervezetekkel közösen felszólította az egészségügyi minisztériumot, hogy haladéktalanul kezdeményezze a műhibapanaszok kivizsgálása eljárásrendjének módosítását, szigorúbb és átláthatóbb elbírálást követelve.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.