Öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi az újaradi hídon

Felmászott egy 40 év körüli férfi hétfő délután az újaradi Traian- (volt Gróf Károlyi Gyula-) híd egyik tornyára, és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik.

Az öngyilkosjelölt miatt mindkét irányban lezárták a forgalmat a hídon, sőt még a villamosvezetékeket is áramtalanították.

A rendőrségi tárgyalónak és a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak végül sikerült jobb belátásra bírniuk a férfit, akit egy tűzoltóautó emelőkosarában hoztak le végül. Az aradi rendőrség szerint az illetőt a megyei kórházba szállították elmeorvosi kivizsgálásra.

Image
Öngyilkosjelölt

A férfi egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, akik szerint többször fenyegetőzött már azzal, hogy leugrik a hídról.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.