Magyarországon találhatták meg a csónakbalesetben eltűnt egyik gyereket [FRISSÍTVE]

Az Aradi Bíróság ügyészsége elhárította az illetékességet a Maroson április 30-án, vasárnap este történt, több halálos áldozattal járó csónakbaleset ügyében. A nyomozást a Galac Megyei Törvényszék ügyészsége vette át. FRISSÍTÉS: Magyarországon találhatták meg az egyik eltűnt gyerek holttestét.

Az aradi ügyészek az Agerpres érdeklődésére hétfőn közölték, hogy eredetileg gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítottak eljárást az ügyben, később azonban felmerült két másik bűncselekmény gyanúja is: vízijármű engedély nélküli vezetése, illetve vízijármű alkoholos befolyásoltság alatti vezetése, ezért átadták a nyomozást a galaci ügyészségnek, amelyiknek ilyen ügyekre szakosodott munkatársai is vannak.

A csónak a Temes megyei Perjámosnál (Periam) borult fel április 30-án este, rajta 12 személlyel hat felnőttel és hat kiskorúval. A rendőrség tájékoztatása szerint a csónakot vezető 33 éves férfi este háromnegyed kilenc körül indult el a Maroson a Temes megyei Perjámosból az Arad megyei Szemlak (Semlac) irányába. Szemlak közelében tizenegy személy ült be a fából készült csónakba, öt felnőtt és hat kiskorú. Perjámosba akartak átjutni, de a parttól mindössze két-három méterre a csónak elsüllyedt.

A rendőrség a baleset után arról számolt be, hogy a csónaknak nem volt forgalmi engedélye, ráadásul vezetője jogosítvány nélkül és ittasan irányította a járművet. A férfit őrizetbe vették 24 órára, május 2-án azonban kiengedték a fogdából, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

A balesetben meghalt egy hároméves gyermek, négy személyt – két felnőtt férfit, valamint két gyermeket – eltűntnek nyilvánítottak. Azóta a két férfi holttestét megtalálták, a gyermekeket még keresik. Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) hétfő délután cáfolta a realitatea.net értesülését, amely szerint Magyarországon a folyóban megtalálták a két gyerek tetemét. Az ISU sajtószóvivője szerint sem ők, sem a Temes megyei kollégák nem kaptak erről szóló értesítést a magyarországi hatóságoktól, akiket bevontak az eltűnt személyek keresésébe.

FRISSÍTÉS: Mégis megtalálhatták a csónakbalesetben eltűnt egyik gyereket

Aradi rendőrök egy csoportja hétfőn Magyarországra, Makó térségébe utazott, ahol a hatóságok a Marosban egy fiúgyermek holttestét emelték ki. Az áldozat feltételezhetően az április 30-i perjámosi csónakbalesetben eltűnt egyik gyerek lehet.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint hétfőn 14 óra körül arról értesítették őket a magyar hatóságok, hogy a kiskorú fiú holttestét a szegedi igazságügyi orvostani intézetbe szállították, ahol elvégzik az azonosítását.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.