Leégett a Vlaicu-negyedi piac
Tűz ütött ki péntek délben Aradon az Aurel Vlaicu negyed egyik lakótelepi zöldségpiacán, és a lángok teljesen megsemmisítették a csarnok tetejét. A sűrűn gomolygó füst a város távolabbi pontjain látszott.
Szemtanúk szerint a tűz a piacon működő lángossütő bódéból indult. Ezt megerősítette George Pleșca százados, a tűzoltóság sajtószóvivője is, hozzétéve, hogy a tűzhelyen felügyelet nélkül hagyott, túlhevült olaj okozta a tüzet, ezért megkezdik a felelősségre vonást.
Szerencsére a gázpalackot idejében sikerült kimenteni, így nem robbant fel, és személyi sérülés sem történt, de az anyagi kár jelentős. A kofák hanyat-homlok menekülve hagyták hátra az árujukat.
Az élelmiszerpiac tűzvédelmi engedély nélkül működött, de mint mondták, nem is kellett kiváltani, mert nem téglából, hanem pléhből épült, és a törvényben előírt 600 négyzetméter alapterületűnél kisebb. Erre egyébként a bejáratnál felirat is figyelmeztette a belépőket.
A rovatból ajánljuk:
Óriási tűz és légszennyezés Aradon: kigyulladt egy habszivacsgyár [VIDEO, KÉPGALÉRIA]
Nagy erőket mozgósítottak a tűzoltók.
Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Kigyulladt egy autó péntek este a prefektúra előtt, járőröző csendőrök avatkoztak közbe [VIDEO]
A jármű 30 százalékban károsodott.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.





