Lecsaptak a garázdákra a rendőrök

Három házkutatást tartottak péntek reggel a megyeszékhelyen az aradi rendőrök, egy garázdasággal és csempészettel gyanúsíthatott bűnbanda tagjainál.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy tavaly októberi gyújtogatás ügyében nyomoztak, ami során négy 30 és 43 év közötti férfihez vezettek a szálak. A gyanú szerint október 18-án a legidősebb lakásán találkoztak, aki a saját autóján egy bevásárlóközpont parkolójába vitte a többieket, onnan pedig hárman egy másik autóval folytatták az útjukat a 43 éves férfi egyik ismerőséhez – akivel amaz konfliktusban állt – és felgyújtották annak a gépkocsiját. Ezt követően elhagyták a helyszínt, visszatértek a bevásárlóközpontba, ahol a felbujtó elvitte őket.

A házkutatás során az egyik 35 éves férfi lakásán több mint 5800 szál zárjegy nélküli cigarettát találtak, ami feltehetően csempészetből származott, emellett egy bilincset, egy megfigyelőrendszert, rendszámtáblákat is lefoglaltak, a rendőrök legnagyobb meglepetésére pedig a kertben lévő fóliasátorban 31 tőből álló vadkender-ültetvényre bukkantak.

A 43 éves férfi otthonában egy álarc és egy pár kesztyű is előkerült, amit vélhetően különböző bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

A gyanúsítottak közül kettő bekísértek kihallgatásra, a másik kettő viszont már őrizetben volt más bűntettek elkövetése miatt.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.