Korábbi kollégájukat tartóztatták le az aradi rendőrök

rendőrség

Korábban az aradi rendőrség munkatársa volt az informátor | Archív felvétel

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy korábbi aradi rendőrt, mivel a gyanú szerint a kezére játszott egy másik ügy gyanúsítottjának, akit figyelmeztetett, hogy házkutatásra számíthat, így volt ideje eltüntetni bizonyos terhelő bizonyítékokat. Az exrendőr 5000 eurót kapott a szolgálataiért.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye szerint a 44 évesen – megromlott egészségügyi állapota miatt – nyugalomba vonult korábbi rendőr szeptember elején „egy másik ügyben gyanúsított személyt tájékoztatott a folyamatban lévő igazságügyi eljárásokról”, 5000 euró készpénz ellenében.

„Ennek következményeként a szeptember 11-én, a brassói ügyészség irányításával végrehajtott házkutatások során nem találtak olyan eszközöket, amelyek az ügy tárgyát képezték volna, s megalapozott a gyanú, hogy az információk birtokában ezeket eltávolították” – olvasható a közleményben.

Kedden a korrupt exrendőr házában is házkutatást tartottak, őt pedig kihallgatásra előállították. Az aradi bíróság 30 napos előzetes letartóztatási parancsot adtak ki ellene bűnpártolás miatt.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.