Kigyulladt egy autó a Lidl parkolójában

Égő gépkocsihoz riasztották az aradi tűzoltókat péntek délután egy bevásárlóközpont parkolójába.

Az Aurel Vlaicu úti Lidl parkolójában lévő autó motorterében csaptak fel a lángok, és a tűzoltóság tájékoztatása szerint fél volt, hogy a szomszédos autókban is kárt okot.

A tűzoltóknak végül mintegy negyedóra alatt sikerült megfékezniük és eloltaniuk a lángokat.

A szerencsétlenséget feltehetően rövidzárlat okozta – tették hozzá.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.