Két magyarországi gépkocsi karambolozott a tornyai úton, egy sofőr meghalt

baleset

Halálos áldozata volt a balesetnek | Fotó: Temesvári Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP)

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az ütközés a 7/B jelzésű országúton történt, ez az az útvonal, amely a nagylaki országú és Tornya között teremt összeköttetést, és az Aradtól 22 kilométerre lévő Tornya–Battonya román–magyar határátkelőhelyhez visz. Ezen az úton – melyet mind a magyarországiak, mind a romániaiak előszeretettel használnak – két éles, majdnem 90 fokos kanyar található, és az egyik ilyenben történt a baleset.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a személygépkocsi, amit egy 76 éves magyarországi illetőségű férfi vezetett, átsodródott a szemközti sávba, és összeütközött a szemből érkező áruszállító mikrobusszal, aminek a sofőrje egy 52 éves – szintén magyarországi – férfi volt.

A vétkes sofőr a helyszínen életét vesztette, női utasa a rendőrség szerint könnyebb sérüléseket szenvedett, de kórházba szállították kivizsgálásra.

A haszongépjármű sofőrjét a helyszínen megszondáztatták, az eredmény negatív volt. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek kiderítésére.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.