Két gyanúsítottja van a parkolói gyújtogatásnak

Az autókról a tűz a tömbházra is átterjedt | Fotó: ISU Arad

Az autókról a tűz a tömbházra is átterjedt | Fotó: ISU Arad

Büntetőeljárást indított az ügyészség két személy ellen az egyik aradi parkolóban múlt héten történt autógyújtogatás ügyében.

Az ügyészség hétfői közleménye szerint egy 39 éves férfi ellen többrendbéli rongálás bűntette, a másik, egy 48 éves gyanúsított ellen rongálásra való felbujtás gyanújával vizsgálódnak. Az ügyészek kezdeményezték a feltételezett elkövető előzetes letartóztatását – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozáshoz közel álló források szerint a felbujtó pénzt ígért a feltételezett elkövetőnek, hogy gyújtsa fel egy férfi kocsiját, akivel vitába keveredett utóbbi állítólagos tartozása miatt.

A gyanúsított múlt kedden hajnalban felgyújtotta az áldozat két autóját, a tűzben azonban a közelben parkoló másik hat jármű is megsemmisült vagy megrongálódott. A lángok az áldozat és egy másik család lakásának erkélyére is átterjedtek.

A katasztrófavédelmi felügyelőség akkori tájékoztatása szerint az incidensben senki nem sérült meg, és nem volt szükség a tömbházlakók evakuálására sem.

FRISSÍTÉS: A rendőrség kedd délutáni közleménye szerint a felbujtót előállították, az Aradi Bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.