Késsel hadonászó férfit ártalmatlanítottak a központban

A rendőrök üldözés után fogták el a rendbontót | A helyi rendőrség által közreadott felvétel

A rendőrök üldözés után fogták el a rendbontót | A helyi rendőrség által közreadott felvétel

Járókelőket fenyegetett késsel egy 39 éves férfi szombat reggel Arad belvárosában. A törvény őrei előtt nem ismeretlen rendbontót a helyi rendőrség emberei rövid üldözés után ártalmatlanították.

A Bihar megyei illetőségű M. M. – a rendőrségi közleményben nevének csak a kezdőbetűit írták le – több szabálysértést és bűncselekményt is elkövetetett már Aradon, ezúttal pedig agresszív módon viselkedett a járókelőkkel, egyeseket meg is fenyegetett egy nála lévő asztali étkezőkéssel. 

Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség járőrei épp arra jártak, és felszólították, hogy adja át a kést, de ő erre futásnak eredt, de a rendőrök hamar utolérték és földre teperték. A rendzavarót átadták a helyszínre riasztott állami rendőrségnek, akik bekísérték a kapitányságra.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen esetekben jegyzőkönyvet vesznek fel, esetleg bírságot szabnak ki az illetőre, de néhány óra – legfeljebb egy nap – fogda után ismét az utcán találja magát.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.