Jövő csütörtökön kezdődik a karácsonyi vásár

Ünnepre hangolódva | Archív felvétel

Ünnepre hangolódva | Archív felvétel

November 30. és jövő január 7. között szervezi meg a karácsonyi vásárt az aradi polgármesteri hivatal és a városi kulturális központ.

A rendezvény korábban a városháza előtti téren, illetve az a mögötti parkban tartották meg, de ezúttal a helyszínnek az Avram Iancu (volt Szabadság) teret választották, kiterjesztve a Mețianu (volt Forray) utcára. Az előkészületeknek már neki is láttak.

A városháza közleménye szerint 49 árus fog különböző portékákat kínálni a standokon. Az újdonságot – s egyben a fő attrakciót – az is jelenti majd, hogy egy 30 méter magas óriáskereket állítanak fel a színház háta mögött.

A kulturális műsort ezen a télen a művészeti líceum, a művészeti népiskola, a gyerekpalota és a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai fogják biztosítani. Hétvégeken karácsonyi dalokból összeállított műsorok várnak a közönségre. A vásár naponta 11 és 23 óra között lesz látogatható.

A város karácsonyfáját ezúttal is a polgármesteri hivatal előtt fogják felállítani, még december elseje, a román nemzeti ünnep előtt, de az ünnepi fényeket rajta csak december 5-én este gyújtják majd meg, amikor a gyerekek a Mikulással is találkozhatnak a helyszínen. A szilveszteri tűzijáték és koncert – amelyen többek között a Cargo lép fel – szintén a városháza előtti téren zajlik majd.

A karácsonyi vásár és az óévbúcsúztató ünnepség költségvetése a becslés szerint 330 ezer lej.

A rovatból ajánljuk:

Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.
Farsangi buszjárat az Expóra
Idén február 14-én tartják meg a hagyományos aradi magyar farsangi bált az Expo kiállítási központban.
Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.