Huszonegy menekült egy kamionban [VIDEO]

A fuvarlevél szerint autóalkatrészeket szállító kisteherautó rakterében bújt el 21, magát szír és palesztin állampolgárnak mondó személy, akiket csütörtök hajnalban fedeztek fel a román határrendészek a Nagylak–Csanádpalota határátkelőhelyen – közölte a határrendőrség.

A török rendszámú kamiont egy 42 éves bolgár férfi vezette, aki Ausztriába vitte az árut, legalábbis a papírok szerint. A kockázati elemzés során a hatóságok egy 16 férfiből és 3 nőből, illetve 2 kiskorúból álló csoportot találtak a raktérben.

A felnőttek 18 és 53 év közöttiek, a gyerekek 8 és 10 évesek voltak. A magukat szíreknek és palesztinoknak valló személyek bevallásuk szerint Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

A migránsok ellen tiltott határátlépés kísérletének, a sofőr ellen embercsempészet vádjával indítanak eljárást.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.