Halálos baleset történt Alsósimánd külterületén, eközben a sztrádán is ütköztek

mentőhelikopter

Mentőhelikoptert is hívni kellett | Fotó: ISU Arad

Három gépjármű ütközött össze péntek kora délután a Nagyváradot Araddal összekötő 79-es számú országúton, Alsósimánd külterületén. A balesetben egy személy meghalt, ketten súlyosan, hárman könnyeben megsérültek. Ezzel egy időben az autópályán is történt egy könnyebb baleset.

Két haszongépjármű és egy személygépkocsi volt érintett a balesetben, amely eddig még nem tisztázott körülmények között történt a forgalmas útszakaszon.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) és a megyei rendőr-főkapitányság szinte egy idejű tájékoztatása szerint

az ütközés nyomán egy személy a helyszínen életét vesztette.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol két életveszélyes állapotban lévő sérültet találtak, akikhez mentőhelikoptert hívtak. Másik három személyt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

Ezzel a balesettel egy időben az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán is történt egy autóbaleset, az ISU tájékoztatása szerint az egyik aradi lehajtónál két személygépkocsi ütközött össze, a karambolban egy személy megsérült, akit kivizsgálásra és ellátásra kórházba szállítottak.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.