Gyalogost ütöttek el a reptéri sztrádalehajtónál [FRISSÍTVE]

Halálra gázoltak egy gyalogost péntek kora reggel a dél-erdélyi (A1-es) autópálya aradi körgyűrűszakaszán.

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a tragédia az 545-ös kilométerszelvénynél történt, a menetirányban Temesvár felé. Az Info Trafic Arad – Oficial nevű Facebook-csoportban azt írták, hogy a repülőtéri lehajtó közelében történt a gázolás.

A rohammentősök (SMURD) megpróbálták újraéleszteni a 40 év körül férfit, de nem jártak sikerrel, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. 

Az Agerpres szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a férfi kiszállt a személygépkocsijából, mert defektet kapott, és meg akarta javítani, amikor elsodorta egy teherautó.

A temesvári székhelyű regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) délelőtti tájékoztatása szerint a helyszínelés idejére csak a második sávon zajlott a forgalom, de 10 óra után helyreállt a közlekedés az érintett pályaszakaszon.

FRISSÍTÉS: Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tragédia reggel fél kilenckor történt, és az áldozat valóban egy 40 éves férfi. Nem erősítették meg a hírügynökség értesülését, hogy mit is keresett gyalogosan az autópályán. Egy 25 éves Bihar megyei illetőségű kamionsofőr ütötte el, aki a nyergesvontatóval elsodorta a férfit. A kamionos nem volt sem alkohol, sem tudatmódosító szer hatása alatt. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak eljárást az ügyben.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.