Felszámoltak egy orvhalász bűnbandát a rendőrök

csónak

Az orvhalászok csónakjait is megtalálták | A rendőrség által közreadott felvétel

Az aradi ügyészség vezetésével a rendőrség lecsapott a Marost „dézsmáló” orvhalászokra.

A nyomozók régóta figyelték az Arad melletti településeken élő orvhalászokat, és vasárnap látták elérkezettnek az időt, hogy rajtuk üssenek: Öthalomban, a községhez tartozó Mondorlakon és az Ópálos községhez tartozó Szabadhelyen hajtottak végre házkutatást összesen 15 helyszínen.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint lefoglaltak 19 halászhálót, 9 zsineget és 35 kilogramm különböző fajtájú fagyasztott halat, amelyet a gyanú szerint törvénytelenül fogtak ki a folyóból.

Két vadászfegyvert és a hozzájuk járó 95 töltényt is találtak a rendőrök.

A rendőrök 13 személyt kísértek be kihallgatásra, közülük négyet 24 órára őrizetbe vettek.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.