Embercsempész-hálózatra csaptak le a rendőrök [FRISSÍTVE]

Korán reggel indult a razzia | A rendőrség által közreadott felvétel

Korán reggel indult a razzia | A rendőrség által közreadott felvétel

A szervezett bűnözés elleni ügyosztály és a terrorelhárítási csoport nyomozói a rendőrséggel karöltve nagyszabású razziát tartottak hétfő reggel Arad, Bihar, Brăila, Dolj és Vrancea megyékben, egy embercsempészettel foglalkozó bűnszervezet felszámolására.

A gyanú szerint 30 román és külföldi állampolgár tavaly március és idén január között működtetett egy bűnszervezetet, amely elsősorban Bukarestben és Temesváron környékezett meg menekültstátussal vagy munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldieket, elsősorban ázsiaiakat, hogy – busás haszon reményében – segítenek nekik átjutni illegálisan a határon, és elviszik őket a schengeni térség egy olyan országába (Olaszország, Ausztria és Németország volt a célállomás), amelybe nem kaptak vízumot.

A külföldieket ideiglenesen Aradon, Temesváron vagy Nagyváradon szállásolták el, majd megpróbálták őket átcsempészni a román–magyar határon. Az ügyben 43 előállítási parancsnak szereztek érvényt – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Több mint 25 ezer eurónyi készpénzt foglaltak le

A rendőrség kedd esti újabb közleményében azt írta: az eddig összegyűlt bizonyítékok alapján a nyomozók kiderítették, hogy a Romániából, Szíriából, Afganisztánból, Bangladesből, a Fülöp-szigetekről, Nepálból, Egyiptomból, Törökországból, Fehéroroszországból, Olaszországból és Ausztriából származó gyanúsítottak piramis-szerkezetű bűnszövetkezetet hoztak létre migránsok Nyugat-Európába csempészése érdekében.

A szervezetben egy afganisztáni, egy szíriai, egy osztrák és egy bangladesi állampolgár töltött be vezető szerepet, irányításukkal a bűnszövetkezet tagjai több mint 250 migránst gyűjtöttek össze, akiknek megszervezték átszöktetésüket a magyar határon Nyugat-Európa felé. A nyomozók szerint a migránsok egy részét az ország nyugati határán található állomásokról induló nemzetközi tehervonatok vagonjaiban bújtatták el.

A tartózkodás időtartamától függően a migránsokkal személyenként 2000 és 3000 euró közötti összeget fizettettek az elszállásolás, étkeztetés, útbaigazítás és szállítás fejében. Az egyik gyanúsítottról megállapították, hogy több alkalommal hamis iratokat mutatott be a román hatóságoknak.

A lefoglalt útlevelek | A rendőrség által közreadott felvétel

A 35 lefolytatott házkutatás során a nyomozók 22 485 euró és 26 809 lej készpénzt, 40 mobiltelefont, 250 külföldi útlevelet és tartózkodási engedélyt, két laptopot és memóriakártyákat foglaltak le bizonyítékként, illetve biztosítékként zár alá helyeztek hat személygépkocsit. A vádhatóság 9 gyanúsított előzetes letartóztatásba és 12 gyanúsított háziőrizetbe helyezését kérte az Arad megyei törvényszéktől – írta az MTI.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.