Angolosan leléptek a marokkóiak

Hétfő reggel fedezték fel egy Aradon kialakított karanténközpontban, hogy eltűnt négy marokkói állampolgár, akiket a román hatóságok által elrendelt elkülönítés miatt helyeztek el ott – tájékoztatott a megyei járványmegelőzési bizottság.

A helyszínre küldött rendőrök és csendőrök átfésülték a terepet, és egy közeli erdőben megtalálták az egyik férfit, akit visszavittek az épületbe, és a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot szabályainak megsértése miatt, újból kell kezdenie a kéthetes karantént. Ennek költségeit ráadásul immár neki kell viselnie.

A tájékoztatás szerint továbbra is folyik a másik három marokkói keresése, és ha megtalálják őket, ragályos betegségek leküzdésének akadályoztatása gyanújával bűnvádi eljárást is indítanak ellenük.

A közleményben hozzátették, hogy a karanténközpontok nem büntetés-végrehajtási intézetek, ahol állandó felügyelet vannak az elszállásoltak, és a csendőrség hatáskörébe nem tartozik az elkülönítésbe helyezett személyek felügyelete, csak a közrend biztosítása az épületek környékén.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.