A zöldhatáron át akartak nyugatra jutni

Tíz fiatal férfit és fiút tartóztattak fel szerda este az Arad megyei határrendészek a Nagylaki határátkelő közelében, a román–magyar határtól mintegy 400 méterre.

A 18 és 24 év közötti nagykorúakból, illetve három 15-16 éves tinédzserből álló csoport tagjai afgán állampolgároknak vallották magukat, és azt mondták, hogy érvényes okmányok nélkül a zöldhatáron át próbáltak volna Magyarországra jutni, hogy onnan Nyugat-Európa felé folytassák útjukat.

A közép-ázsiai országból származó férfiak illegálisan léptek be Románia területére is. Az Arad megyei határrendészet közleménye szerint idegenrendészeti eljárást indítottak ellenük.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.