A máriaradnai kegytemplom előtt balesetezett a lippai rendőrkapitány

A máriaradnai kegytemplom előtt történt a baleset | Fotó: ISU Arad

A máriaradnai kegytemplom előtt történt a baleset | Fotó: ISU Arad

Két autó ütközött össze péntek reggel negyed nyolc körül a közigazgatásilag Lippához tartozó Máriaradnán, a baleset egyik sérültjét, aki a helyi városi rendőrkapitányság vezetője, újraélesztették a mentősök.

A baleset a máriaradnai kegytemplom előtt, a 7-es számú országútnak (DN 7) egy mellékutcával való (Valea Mare) kereszteződésében történt. Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) egy tűzoltót, egy műszaki mentőt és egy rohammentőt (SMURD) küldött a helyszínre, emellett a megyei mentőszolgálat két esetkocsiját is riasztották. 

A balesetben két helyi illetőségű férfi (55, illetve 36 évesek), a járművek vezetői és egy nő volt érintett. Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a mellékútról kikanyarodó autó sofőrje,

az idősebb férfi az ütközés után még eszméleténél volt, de utóbb rosszabbodott az állapota, ezért a mentősöknek a helyszínen újra kellett éleszteniük, majd miután ismét életjeleket mutatott, kórházba szállították. A közleményben hozzátették: a lippai városi rendőrkapitány a súlyos sérült, akiről csak vérvétel után tudják majd megállapítani, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy sem.

A fiatalabbik autóvezetőt – az ilyenkor szokásos eljárás szerint – a helyszínen megszondáztatták, és az eredmény negatív lett.

A másik két sérült visszautasította a kórházi kivizsgálást. Forgalom közel másfél órát szünetelt mindkét irányban a helyszínelés és a mentés miatt. A rendőrség kivizsgálást indított a vétkes megállapítására.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.