A gyoroki tóba hajtott az autójával [VIDEÓ]

Szerda este tizenegy óra tájban riasztották az Arad Megyei Sürgősségi Esetek Felügyelőségét, hogy egy gépkocsi zuhant a megyeszékhelytől 25 kilométerre lévő Gyorok egyik bányatavába.

A rohammentők a tűzoltók és a búváregység tagjainak kíséretében mentek a hegyaljai településre, és mintegy tízperces keresés után megtalálták a gépjárművet – amelynek oldalsó ablakai ki voltak törve –, de senki nem ült az autóban. A katasztrófaelhárítók Facebook-oldalán olvasható leírás szerint nehezen vontatták a 12 méter mélyre süllyedt járművet a partra, mert egy 45 fokos meredekségű szakaszon történt az eset, s a part is 10-12 méter magas volt, ráadásul aljnövényzettel sűrűn benőve.

Nehezen vontatták partra a járművet

A búvárok 1 Celsius-fokos, enyhén jegesedő vízben keresték a sofőr tetemét – akkor már sejtették, hogy nem élhette túl –, de végül feladták. Csütörtök reggel újra alámerültek, és akkor mintegy öt méterre attól a helytől, ahol az autóra leltek, a tó fenekén megtalálták a férfi holttestét is.

Tekintse meg a katasztrófavédelem felvételét arról, hogy milyen körülmények között dolgoztak a búvárok:

Találgatás folyt arról, hogy baleset történt-e, de állítólagos szemtanúk azt mondták, hogy az autó lassítás nélkül hajtott neki a tónak. Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 41 éves, kovászi illetőségű férfi depresszióban szenvedett és öngyilkos lett.

A rovatból ajánljuk:

Ócskavasként értékesítik a körgyűrű menti hőerőmű berendezéseit
A létesítményt évek óta üzemen kívül helyezték, egy magáncég licitált ár, és apránként eladja.
Két villamosvezető és két diszpécser a felelős a „fantomvillamos” balesete miatt
Egy hónappal ezelőtt több mint 500 métert tett meg egy vezető nélküli villamos Aradon.
Összeveszett az apjával, menet közben kiugrott az autóból
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Baleset miatt lezárták az autópálya zádorlaki kihajtóját [FRISSÍTVE]
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Csempészcigarettát és engedély nélkül birtokolt fegyvereket foglalt le a rendőrség
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Újabb értékes elektromos roller- és kerékpárszállítmányt koboztak el a határrendészek
Két román férfi csempészte be az országba a járműveket, amelyek becsült értéke 172 ezer lej.