
Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út összesen mintegy 120 kilométer hosszú lesz, a projekt becsült értéke a megvalósíthatósági tanulmány szerint 10,1 milliárd lej. Az első szakasz 2,32 milliárd lejbe kerül, és vállalta a 33,7 km hosszú.

Dr. Ursuța Rozália szerint fontos a meleg öltözék, az egészséges étkezés, és kerülendő a tömeg.

Önismereti és sorselemző kaland dr. Kádár Annamária pszichológussal március 8-án, a nemzetközi Nőnap alkalmából Aradon.

Csütörtök reggelre Arad megyei több útszakaszán csúszóssá váltak az utak az éjszakai havazás, illetve havas eső miatt.

Tavaly decemberben novemberhez képest 257 lejjel (4,8 százalékkal) 5645 lejre nőtt a nettó átlagbér.

A segélyre a nettó minimálbérnél, azaz 2574 lejnél kisebb összegű nyugdíjban részesülők jogosultak.

Közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium a 2025–2026-os tanév rendjét.

A szenátus elnöke ügyvivő államfőként, korlátozott jogkörökkel tevékenykedik, amíg a májusi elnökválasztás győztesét be nem iktatják.

Három eszméltelen személyt találtak a házban, a negyedik lakó időben kimenekült. Rövidzárlat okozhatta a katasztrófát.

Az aradi csapatnak ez volt az idényben a második legsúlyosabb veresége, miután a kupában a Farultól kapott ki 5–1-re hazai pályán.

Két személygépkocsi összeütközött hétfő délben Újvinga Fönlak felőli kijáratánál. Az egyik sérült a kórházba szállítást követően meghalt.

Hétfő kora délután jelentette be, miután a parlament együttes házbizottságai úgy döntöttek, hogy szavazásra bocsátják az ellenzék által a tisztségéből való felfüggesztésére benyújtott indítványt.

Két napon az eredetinél korábbi időpontban indulnak Budapestről a vonatok.

A büdzsé 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol.