Véget Zsóri ért Dániel számára az UTA-korszak, új csapatba igazolt

Zsóri Dániel

Zsóri Dániel 2024 szeptemberében szerződött Aradra | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Puskás-díjas Zsóri Dániel elhagyta a román első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő UTÁ-t és a magyar NB II-ben érdekelt FC Kozármislenyben folytatja pályafutását – ezt a Baranya vármegyei kisváros csapata jelentette be pénteken a hivatalos felületein.

A 25 éves Zsóri Dániel Simonyifalván született, de tízéves kora óta a békéscsabai, majd a debreceni utánpótlásképzőkben nevelkedett, így a magyar labdarúgás „terméke”, ezért is különös módon az jelentette számára a légióséletet, amikor 2024 szeptemberében aláírt az UTA csapatához.

Az aradiaknál az első szezonja végén lett alapember, a múlt nyáron meg is hosszabbították a szerződését, de a 2025–2026-os szezon elején, néhány jó meccs után összekülönbözött Adrian Mihalceával, így kikerült a vezetőedző kegyeiből, és hónapok óta a keretbe sem nevezték.

Az NB II-ben 8. helyen álló Kozármisleny a honlapján kiemelte, hogy

egy Puskás Ferenc-díjas labdarúgóval erősödik a csapat kerete, „amelyre még nem volt példa csapatunknál”.

Ellenfélként már megfordult Zsóri Dániel Mislenyben és az MTK színeiben gólt is szerzett ellenük – tették hozzá.

 

Zsóri Dániel 18 évesen, a Debreceni VSC színeiben mutatkozott be a magyar NB I-ben 2019 februárjában. Debütálása nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen első NB I-es meccsén a ráadás perceiben egy ollózó mozdulattal hatalmas gólt lőtt, amivel a Debrecen 2–1-re legyőzte a Ferencvárost, a gólszerző pedig az évente odaítélendő, Puskás Ferencről elnevezett díjat nyerte vele abban az évben.

A FIFA év végi gálája után szülőfalujában, Simonyifalván díszpolgárrá avatták az akkor még csak 19. éves játékost.

A labdarúgó a debreceni évek után megfordult Székesfehérváron, az NB I-es FC Fehérvár csapatánál, majd ugyancsak az NB I-ben Budafokon. Játszott Zalaegerszegen és volt az MTK labdarúgója, ugyancsak az NB I-ben.

 

2024. tavaszán a több játéklehetőség reményében az MTK-tól került kölcsönbe az NB II-es Budafokra, ahonnan azon a nyáron az UTÁ-hoz igazolt.

 

  • Romániában 26 bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett és 2 gólpassz fűződik a nevéhez.
  • Eddigi pályafutása során a magyar NB I-ben 81 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 13 gólt szerzett, 41 NB II-es mérkőzésen 12-szer talált be az ellenfelek kapujába, illetve 18 NB III-as bajnokin 16-szor volt eredményes.
  • Legjobb eredményei: NB I-es ezüst- és bronzérem a Debrecen színeiben, a 2022–2023-as NB II-es bajnoki évadban az MTK együttesével feljutott az NB I-be.

 

Az UTA sem a honlapján, sem a Facebook-oldalán nem közölte egyelőre Zsóri távozását.

A rovatból ajánljuk:

A sírból hozta vissza a meccset az UTA, nem remélt pontot szerezve
Az Oțelul két góllal is vezetett, de az aradiak felzárkóztak.
„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.