Vb-selejtezők – nyertek a magyarok, de a románok örülhetnek

Vanczák Vilmos és Szalai Ádám (piros mezben) között az andorrai Marcio Vieira fejel. Fotó: MTI Vanczák Vilmos és Szalai Ádám (piros mezben) között az andorrai Marcio Vieira fejel. Fotó: MTI

Kínkeserves győzelmet aratott hazai pályán a magyar labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőinek utolsó fordulójában kedd este. Az „egymeccses” szövetségi kapitány, Csábi József csapata azonban gólzáporral sem tudta volna lemosni a múlt pénteki hollandiai 8–1-es vereség jelentette szégyent. A pireneusi törpeállam amatőrjei ellen „kötelező” volt begyűjteni a három pontot (a honosított szerb Nikolics góljával és Lima segítségével sikerült), mert halvány matematikai esély még volt a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére. A biztos csoportelső (és már vb-résztvevő) hollandok Törökországban sem vettek vissza az iramból, amivel kedveztek a magyaroknak, de legfőképp a románoknak, akik hazai pályán győzelmet arattak Észtország felett, a duplázó Maricának köszönhetően. Romániának tehát a hollandok kaparták ki a gesztenyét – a pótselejtezőre jogosító második helyet. Magyarország–Andorra 2–0, g.: Nikolics (51. p.), Lima (76. p., öngól). Törökország–Hollandia 0–2, g.: Robben (8. p.), Sneijder (47.). Románia–Észtország 2–0, g.: Marica (30. és 81. p., az elsőt tizenegyesből). A D-csoport végeredménye: 1.       Hollandia              10      9        1        0        34–5           28 2.       Románia               10      6        1        3        19–12          19 3.       Magyarország       10      5        2        3        21–20         17 4.       Törökország          10      5        1        4        16–9           16 5.       Észtország            10      2        1        7        6–20             7 6.       Andorra                10      0        0        10      0–30             0

Molnar Sandor (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 10. 15., k – 23:02 időpontban

Ez igen gratula,ilyen gyors informacio

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.