UTA: újabb öt játékos koronavírusos

A hét eleji egy eset után újabb öt koronavírus-fertőzöttet találtak az UTA labdarúgócsapatának keretében – adta hírül szombaton az aradi klub a hivatalos honlapján.

Az élvonalba frissen feljutott egyesület közleménye szerint az augusztus 12. óta elkülönítésben lévő játékosokon és stábtagokon, sőt a vezetőség tagjain is elvégezték az előírás szerinti újabb teszteket, amelyek közül ötnek lett pozitív az eredménye. Mind az öt játékos az utánpótláscsapatnak is a tagja, ezért a fiatalokat is tesztelték.

A fertőzöttek egyébként tünetmentesek, és teljesen jól érzik magukat. Az elsőként fertőzött David Miculescu középpályás van még kórházban, akit magas lázzal utaltak be a hét elején a temesvári Covid-19-kórházba (a fiatal játékos a bánsági nagyvárosban született, családja is ott él).

Az UTA tájékoztatása szerint a fertőzött játékosok elkülönítésbe kerülnek, a többiek viszont újrakezdik az edzéseket, és a felkészülést a Liga 1 hétvégén kezdődő új szezonjára. Az első osztályba 12 év szünet után feljutott aradi csapat a konstancai Viitorul vendége lesz a nyitányon.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.