UTA-lecke az „akadémistáknak”

FRISSÍTVE: Magabiztos, 3–0 arányú győzelmet aratott az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójának csütörtök kora délutáni meccsén, az Academica Clinceni otthonában.

A múlt vasárnap hazai pályán a Dinamótól 1–0-s vereséget szenvedő UTA kiköszörülte a csorbát; a teljesítmény egyébként jellemző az aradi újoncscsapat egész idényére, mert egy-egy hazai kudarcot rendszerint egy idegenbeli győzelem követ.

Mondhatni, hogy az UTA játékosai még nem szokták meg az ősszel átadott új Neuman Ferenc Aréna környezetét, főleg a sok kritikát kapó, rossz minőségű gyepszőnyeget, de jobb körülmények most például a főváros környéki községben sem vártak rájuk: itt-ott mocsaras, egyenetlen, kikopott pályán kellet (volna) első osztályú meccset produkálni.

A téli szerzemény Liviu Antal már a 27. másodpercben megszerezte a vezetést, amikor a két középhátvéd között megiramodva Vorobjovas hosszú átadása után kotorta a labdát a hálóba. Az első félidőben a hazaiak több mint 70 százalékban birtokolták a labdát, de egyenlíteni nem tudtak, aztán szünet után rögtön jött a hideg zuhany: Buhăcianu jobb oldali beadásából Rusu közelről növelte az aradiak előnyét.

Negyed órával a vége előtt Roger a kegyelemdöfést is megadta. Előtte nem sokkal Erico de Silva kézzel ért a labdába az aradi 16-os vonalán, de a büntető elmaradt, később viszont a játévezető megadta a tizenegyest a hazaiak javára, amikor Erico ütközött a clinceni Chunchucovval. Bár az aradiak dél-amerikai hátvédje egy fogát is elveszítette a „fejpárbajban”, mégis jobban jött ki a szituációból, mert a „sértett” csúnyán a kapu mellé lőtte a tizenegyest.

  • Liga 1, 21. forduló: Academica Clinceni–UTA 0–3, gólszerzők: Antal (1.), Rusu (49.), Roger (74.)

További eredmények:

  • Poli Iași–U. Craiova 0–3
  • AFC Hermannstadt–Medgyesi Gaz Metan 1–1
  • FC Voluntari–Astra Giurgiu 1–3
  • Dinamo–FCSB 0–1

FRISSÍTÉS:

  • Chindia–FC Botoşani 2–3
  • Kolozsvári CFR–FC Viitorul 2–1

Az FC Argeş–Sepsi OSK meccset koronavírus-fertőzés miatt február 16-ra halasztották.

Forrás: prosport.ro

Az UTA február 7-én, vasárnap 14.30-tól a nagyszebeni AFC Hermannstadt együttesét fogadja.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.