UTA kontra FRF: július 3-ig megszülethet az ítélet

Július 3-ig, egy nappal a másodosztályú labdarúgó-bajnokság „vészrájátszásának” rajtjáig ítéletet hirdetnek az UTA által a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) indított perbe – adta hírül honlapján az aradi futballklub.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított Liga 2-őt vezető egyesület hétfőn fordult a svájci székhelyű nemzetközi bírósághoz, amiért a román szövetség (FRF) a résztvevő klubok túlnyomó többségének engedve úgy döntött, hogy a mezőny egy része számára lefújj ezt az idényt, de az első hat helyezettnek körmérkőzéses rájátszásban kell döntenie a feljutást jelentő első két hely, illetve az osztályozót érő harmadik hely sorsáról. Ráadásul az eddig gyűjtött pontok számát megfelezték, így az UTA eddigi 11 pontos előnye 5-re olvadt a Mioveni-nyel szemben.

Az aradi egyesület sportszerűtlennek, diszkriminálónak, szabályellenesnek és önkényesnek tartotta a pontok levonását, ezért nyújtott be keresetet a FRF ellen a lausanne-i bírósághoz.

Az UTA közleménye szerint folyamodványukat iktatták, és a FRF is belement abba, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják, így legkésőbb július 3-ig – a rájátszás tervezett rajtja előtt egy nappal – ítéletet hirdessenek. Mivel a piros-fehér mezes csapat állja a perköltségeket, a szövetség abba is belement, hogy az általa igényelt háromtagú bírói tanács helyett egy bíró döntsön az ügyben – tették hozzá.

A rájátszást július 4. és augusztus elseje között bonyolítják le, jelenleg az UTA 25 ponttal ált a 20-20 pontos Mioveni és Turnu Măgurele, valamint az egyaránt 19 pontos Argeş, Petrolul és Rapid előtt. A körmérkőzéses befejezésnek nem lesznek visszavágóik, az UTA három meccset játszhat hazai pályán.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.