UTA: a meccsen elmaradt, de a 70 éves jubileumon jöhet az ünneplés

Temesgyarmat erős középmezőnybeli csapatnak számít a harmadosztályban, és ezt bizonyították a bánságiak.

Először várta éllovas pozícióból a bajnoki fordulót az UTA labdarúgócsapata ebben az idényben, így nem is csoda, hogy – az előkelő helyezés mellett talán a ragyogó idő miatt is – sokan látogattak ki péntek délután a piros-fehérek ideiglenes „otthonába”, az újaradi Motorul-pályára. Valószínűleg az elvárás terhet is jelentett a hazai játékosoknak, mert nem nyújtottak olyan teljesítményt, ami egy második ligás aspiránstól elvárható lett volna…

Igaz, a Temesgyarmat erős középmezőnybeli csapatnak számít a harmadosztályban, és ezt bizonyította is az első félidő vége felé, amikor is a vendégek mindössze harmadik ellentámadása alkalmával Bârză baloldalról befelé cselezett, majd 18-20 méterről jobbal gyönyörű gólt „ragasztott” az aradi kapus hálójába.

Térfélcsere után nyomban megmutatta az UTA, hogy ki az úr a háznál: egy jobb oldali beadást az „öreg róka” Botiş előbb fejjel, majd lábbal terelt kapura, utóbbi próbálkozásánál a labda a kapufáról pattant vissza, de Ciprian Rus pontosan érkezett, és még precízebben fejezte be a támadást. Az egyenlítés után úgy tűnt, hogy Nagy Roland edző tanítványai a vezetést is megszerzik, de a kezdeti lendület alábbhagyott, és bár voltak helyzetszerű lehetőségek, meg a közönség is megpróbálta a győzelembe hajszolni kedvenceit, az ötlettelen támadások nem vezettek eredményre.

Azonban nincs miért búslakodni a fennállásának 70. évfordulójára készülő UTA háza táján, ugyanis a fő rivális Borossebes feladni látszik versenyt, hiszen sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, így az aradiak a döntetlennel is megerősítették első helyüket a táblázaton, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak, mint az elsőszámú üldöző.

3. Liga, IV. csoport, 19. forduló: UTA–Temesgyarmat 1–1, gólszerzők: C. Rus (48. p.), illetve Bârză (36. p.), Kisbecskerek–ACSVM Craiova 5–0, Borosjenő–Pandurii II 1–1, Turceni–Borossebes 2–1, Motru–Filiaşi 1–0, Mehedinţi–Lugos 0–3 (játék nélkül), Vajdahunyad állt. Az élen: 1. UTA 40 pont / 17 meccs, 2. Borossebes 37/18, 3. Kisbecskerek 35/17.

 

A 2. Liga nyugati csoportjában is pénteken rendezték meg a rájátszás 2. fordulóját. Az alsóházban az utolsó helyezett Pankotai Şoimii gól nélküli döntetlent játszott az utolsó előtti Nagyváradi Bihar FC vendégeként. A felsőházban a listavezető Poli 1–1-et játszott Mioveni-ben, és már 8 pont az előnye a holtversenyen álló Slatinával és Resicabányával szemben.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.