Újrakezdték a munkát a Neuman Ferenc-stadionban

A régi városi arénát 2014-ben bontották le, a helyére pedig egy modern, majdnem kétszer akkora befogadóképességű stadiont építenek.

Az idő enyhülésével folytatják az aradi Neuman Ferenc-stadion újjáépítését. A városháza sajtóközleménye jelenleg a gyepszőnyeg cseréjénél tartanak, és a munkafolyamat elvégzésére kiírt versenytárgyaláson győztes cégnek a több mint 9800 négyzetmétert kell füvesítenie, ebből 8300 négyzetméternyi a játéktér, a többi pedig a pálya széléhez tartozik.

A pályaépítés nemcsak a füvesítésből áll, hanem alapozásból, öntöző- és vízelvezető rendszer építéséből. Ennek a költségeit a helyi büdzséből fedezik.

A régi városi arénát 2014-ben bontották le, a helyére pedig egy modern, majdnem kétszer akkora befogadóképességű (több mint 12 500 férőhelyes) stadiont építenek. Az eredeti átadási határidő 2017 lett volna, de a jelek szerint az sem biztos, hogy idén kész lesz. A város másodosztályú futballcsapata immár ötödik éve „albérletben” játssza hazai meccseit: jelenleg az újaradi Motorul-pályán, de közben két teljes szezont Világoson „húzott le”.

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.