Újabb bukta hazai pályán

Hazai pályán kikapott az UTA az FC Argeștől az első osztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombat délutáni meccsén.

A koronavírus-járvány elleni korlátozások részleges feloldásának köszönhetően – ha korlátozott számban is, de – lehettek nézők a Neuman Ferenc Arénában, bár sok szurkoló nem ilyen „visszatérésre” várt.

A hazai csapat mindent megtett ugyan a három pont megszerzéséért és a nézők kiszolgálásáért, de a pitești-i csapat védelmét nem tudta feltörni. A második félidőben az aradiak kétszer a kapufát is megdöngették, ezenkívül még két ordító helyzetet kihagytak, de gólt nem tudtak szerezni.

S ahogy lenni szokott, a futball – vagy Murphy? – törvénye beigazolódott: a kihagyott helyzetek után a vendégek a hajrában egy szöglet nyomán megszerezték a vezetést (Miguel emelkedett a legmagasabbra, és védhetetlenül a felső sarokba csúsztatta a labdát), s mint később kiderült, a győztes gólt.

Az UTA négy meccs óta képtelen gólt szerezni. Legutóbb a 13. fordulóban, a sereghajtó Academica Clinceni otthonában aratott 3–0-s győzelem alkalmából találtak a hálóba az aradiak, azóta két-két döntetlen és vereség a mérlegük.

 

  • 1. Liga, 17. forduló: UTA–FC Argeș 0–1, gólszerző: Miguel (80.).

További eddigi eredmények:

  • Dinamo–U Craiova 1948 0–0
  • Sepsi OSK–Chindia 0–0
  • Rapid–CS Mioveni 1–1
  • FC Botoșani–FC Voluntari 1–1
  • Universitatea Craiova–FCSB 2–3
  • Gaz Metan–Farul 1–1
  • CFR–Academica 2–0
Táblázat forrása: livescore.in

Az UTA december 5-én az FCSB vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.