Továbbra is versenyben az UTA a felsőházi rájátszásért

Freitas (előtérben, pirosban) gólja | Képernyőmentés Facebook-videóról

Freitas (előtérben, pirosban) gólja | Képernyőmentés Facebook-videóról

Minimális, de értékes győzelmet aratott az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza 27. fordulójának szombat délutáni meccsén a Petrolul ellen.

A felsőházi rájátszásba – az első hat közé – jutás szempontjából rangadón fogadta egyik közvetlen riválisát az aradi csapat, és a tétnek megfelelő izgalmas meccset vívtak a felek a Neuman Ferenc Arénában. 

A három pont sorsa az első félidő ráadásában dőlt el, amikor a vendégek kapusa egy szabadrúgást úgy ütött ki, hogy a labda Freitas elé került, és az aradiak figyelmes középpályása közelről a hálóba juttatta azt.

A második félidőben a ploiești-i csapat több helyzetet is kidolgozott, de a hazaiak hősiesen tartották magukat, és megőrizték az egygólos vezetést. Ezzel a három ponttal az UTA feljött a hetedik helyre, és csak a rosszabb gólaránya miatt áll a nagyszebeni Hermannstadt mögött.

Mircea Rednic vezetőedző együttese a legutóbbi öt mérkőzésen veretlen maradt, mi több, az FCSB-től a „tavaszi” nyitó fordulóban elszenvedett 4–0-s vereség óta négy győzelmet és egy döntetlent számlál, így reális esélye van a felsőházi rájátszásba jutásra. Ez premier lenne a 2020-as élvonalba jutás óta, mert az elmúlt három szezonban az alsóházban, a kiesés elkerüléséért küzdött a rájátszásban az UTA, sőt tavaly nyáron osztályozón kellett kivívnia az első ligában maradást.

Superliga, 27. forduló:

  • UTA–Petrolul Ploiești 1–0, gólszerző: Freitas (45+1.)
  • Hermannstadt––FCU 1948 Craiova 1–0
  • CFR–Dinamo 4–0
  • Farul–Oțelul 1–1
  • Poli Iasi–Rapid 3–1
  • Sepsi OSK–Kolozsvári Universitatea 0–0
  • FCSB–FC Botoșani 3–2
  • Universitatea Craiova–FC Voluntari 2–1
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA február 28-án, szerdán a bukaresti Rapid vendége lesz.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.