Több mint egy hónapja képtelen nyerni az UTA

Pedro tizenegyesből egyenlített | Fotó: uta-arad.ro

Pedro tizenegyesből egyenlített | Fotó: uta-arad.ro

Döntetlent játszott az UTA hazai pályán az első osztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának hétfő kora esti meccsén az FC Hermannstadt ellen.

Rámenősebben kezdték a meccset a hazaiak, Fábry – egy védőn megpattanó lövéssel – már a 30. másodpercben a kapufát találta el, de az ezt követő szűk félóra a nagyszebeniek helyzeteiről szólt, ezek közül egyszer a vendégek is megrezegtették a kapufát.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a második félidőben aztán a látogatók Chițu fejesével megszerezték a vezetést. Az egyenlítés tíz perccel később sikerült az aradiaknak, akik egy kezezésért megítélt tizenegyest értékesítettek Pedro jóvoltából.

Több gól már nem esett, így az UTA augusztus 5. óta továbbra is képtelen nyerni, a gyenge teljesítményt pedig az osztályozót jelentő 14. hely mutatja. A múlt hétfőn igazolt Puskás-díjas Zsóri Dániel nem volt a meccskeretben hétfő este.

Superliga, 9. forduló:

  • UTA–FC Hermannstadt 1–1, gólszerzők: Pedro (74., 11-esből), illetve Chițu (64.)
  • Sepsi OSK–FC Botoșani 3–0
  • Dinamo–Unirea Slobozia 1–0
  • Gloria Buzău–Oțelul Galați 0–0
  • Petrolul Ploiești–Farul 1–1
  • Poli Iași–Universitatea Craiova 2–0
  • CFR–FCSB 2–2
  • Rapid–Kolozsvári Universitatea 0–2
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA szeptember 23-án, hétfőn 18 órától a Poli Iasi-t fogadja.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban, és jobb pontkülönbséggel az élre állt. A siker fő letéteményese Juliunn Redmond volt, aki 22 ponttal járult hozzá az aradiak győzelméhez.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelem.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.