Szombaton játssza első hazai meccsét az UTA

UTA-sajtotajekoztato (1)A múlt pénteki sikeres rajt után újabb győzelemben reménykedik az UTA a 2014–2015-ös szezon első hazai meccse előtt. A csütörtök kora délutáni sajtótájékoztatón Nagy Roland vezetőedző kifejtette, hogy két egymást követő diadal nagy önbizalmat adna a harmadosztály újoncának, s egyben nagy előnyt jelentene a IV. csoport megnyeréséért (s egyben a másodosztályba jutásért) megkezdett küzdelemsorozatban. A piros-fehérek az előzetes programtól eltérően nem pénteken, hanem szombaton 17 órától fogadják a Târgu Jiu-i Pandurii II-t az újaradi Motorul-pályán. A bérletek árusítását megkezdték, naponta 16 és 20 óra között az Atrium Mall bevásárlóközpontban lehet megvásárolni 100 lejért a hazai mérkőzésekre érvényes idénybérletet (egy meccsre a jegy 10 lej).

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.