Szlovéniai edzőtáborba utazik az UTA

Eddig Aradon zajlott a felkészülés | Fotó: UTA Facebook-oldal

Eddig Aradon zajlott a felkészülés | Fotó: UTA Facebook-oldal

Június 19–30. között Szlovéniában tartózkodik majd az UTA, az aradi labdarúgócsapat ugyanis ott készül fel az első osztályú labdarúgó-bajnokság (Superliga) 2024–2024-ös idényének rajtjára.

Az aradi klub hivatalos médiafelületein közölt hír szerint az edzőtábor idején négy felkészülési meccset is játszanak a piros-fehér mezes futballisták: június 22-én az albán FC Egnatia, 24-én a bosznia-hercegovinai FC Borac Banja Luka, 28-án a szintén bosnyák FK Szarajevó, 30-án a szerb Napredak Krusevac ellen vezeti a tanítványai Mircea Rednic vezetőedző, akivel nemrég 2026-is szóló szerződés-hosszabbítást írt alá az aradi egyesület vezetősége.

Az UTA 2020-as élvonalba jutása óta a legjobb helyezést érte el a májusban befejeződött idényben, ugyanis megnyerte az alsóházi rájátszást, vagyis abszolút sorrendben a hetedik lett a román bajnokságban, amivel jogot szerzett arra, hogy selejtezőt vívjon az európai Konferencialigában való indulásra, de a vezetőség nem igényelt nemzetközi (UEFA-) licencet, így a szurkolók bánatára a csapat lemaradt a kontinentális kupaszereplés lehetőségéről.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.