Szenzációs hajrágóllal nyert az UTA [VIDEÓ]

Fordulatokban és látványos gólokban gazdag mérkőzést hozott az újonc Resicabányai CSM és az UTA vasárnapi csatája a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. A meccset kétgólos előnyt kiengedő vendégek végül Moise utolsó percben szerzett ollózós góljával nyerték meg.

Álomszerűen kezdődött a vendégek számára az összecsapás, hiszen az első perc végén szügletet végezhetett el Moise, akinek a beadását a csapatkapitány Ciprian Rus csúsztatott fejjel a kapuba. Húsz perccel később pedig már megduplázták az előnyt a szabadrúgáshoz jutó aradiak: Moise állt a labda mögé 23-25 méterre a kaputól, és a sorfal felett védhetetlent gólt lőtt a „pipába”.

Térfélcsere után a resicaiak „másolták le” Bálint László edző tanítványainak teljesítményét, a korai gólszerzést illetően. Ehmann távoli lövésébe a hárítani igyekvő Florin Ilie fejelt bele, az irányt változtató labda pedig becsapa az ellenkező oldalra mozduló Iacob kaput. Húsz perccel a vége előtt ki is egyenlítettek a hazaiak, szintén fejes góllal: ezúttal azonban resicai játékos csúsztatott a hálóba egy jobb oldali beadást.

Mikor már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz, a hazaiak tizenhatosán Moise a kapunak háttal állva egy ollózásra szánta el magát, a majdhogynem„Puskás-díjas” találat pedig három pontot ért az UTÁ-nak.

2. Liga, 14. forduló: Resicabányai CSM–UTA 2–3, gólserzők: Ilie (47. p., öngól), Cioablă (69. p.), illetve C. Rus (2. p.), Moise (23. és 90+1. p.).

További eredmények: Pandurii Târgu Jiu–Kolozsvári Universitatea 0–1, Farul–Mioveni 2–0, Concordia Chiajna–FK Csíkszereda 1–0, Viitorul Pandurii Târgu Jiu–Metaloglobus 1–0, Rapid–Ripensia 0–0, ASU Politehnica–Dunărea Călăraşi 1–1, a FC Argeş–Gloria Buzău meccset hétfőn játsszák, a Turnu Măgurele–Petrolul Ploieşti mérkőzést november 20-ra halasztották, a Sportul Snagov állt, mert a bukaresti Daco-Getica visszalépett a bajnokságból.

Az élen: 1. Mioveni 27 pont, 2. UTA 26/11 meccs, 3. Turnu Măgurele 26/13, 4. Viitorul Pandurii 24, ... 16. Resicabánya 15/13.

Az UTA november 2-án a Viitorul Panduriit (a volt Energeticianult) fogadja.

A rovatból ajánljuk:

Túl nagy falat volt a „szebeni szalámi”
Kétgólos vereséget szenvedett az UTA hazai pályán a Hermannstadtól.
Kötelező UTA-győzelem a sereghajtó ellen
Élre álltak az aradiak – az alsóházi rájátszásban.
Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.