Szatmári játékossal erősített az UTA

Dumitru Muntean a Szamos-partiak legeredményesebb futballistája ebben a szezonban.

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatására készülő UTA egyik riválisának legjobb játékosát csábította el. Az aradi csapat honlapja szerint a Szatmárnémeti Olimpia sokoldalú futballistájával, a 27 éves Dumitru Munteannal kötöttek szerződés. „A játékost régóta figyelte a szakmai stáb, és úgy gondoltuk, remekül illeszkedne a mi játékstílusunkba, ezért szereztünk meg” – nyilatkozta Codru Grădinariu, az aradi klub vezérigazgatója.

A szatmárnémeti születésű, szélső védőként és középpályásként egyaránt bevethető sportember Zilahon kezdte második ligás játékoskarrierjét, két év után ugyanannyit időt töltött a Nagyváradi Luceafărulnál, 2013 óta pedig az Olimpia mezét viseli; a Szamos-parti csapatban nyolc gólt szerzett ebben a szezonban, ezzel a sárga-kékek legeredményesebb játékosa volt, és a negyedik helyen zárta az őszi idényt a csapattal.

Az UTA január 29. és február 12. között a spanyolországi Oliva Nova központban folytatja az alapozást a bajnokságra. Laurenșiu Roșu vezetőedző tanítványai a második, egyenes feljutást érő helyről várják a pontvadászat folytatását.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.