Spitzmüller „Spici” Csabát még az aradi kórházban ápolják

Nincs még szállítható állapotban Spitzmüller Csaba magyar rallypilóta, aki tegnap a pályabejárás során lett rosszul, és a navigátora csak nagy nehezen tudta lehozni a pályáról az autó mellett összeesett versenyzőt. Az aradi kórházban azonnal kivizsgálták, vért vettek, koponya ct-t készítettek, és az Aradi Hírek információi szerint találtak is valamit, ami vérrögöt sejtet. Állítólag a fáradtság, a fokozott igénybevétel bosszulta meg magát, a versenyzőt állandó megfigyelés alatt tartják és infúziót kap, a szükséges gyógyszerek rendelkezésre állnak. Az már biztos, hogy Spitzmüller nem indul a holnapi rallyn, sőt, a bajnoki cím is elúszni látszik, hisz már csak két futam maradt hátra és várhatóan a dobogóról is lecsúszik. Adamovits Márk csapatvezető a Szabolcs online-nak elmondta, „kommunikálni tud, de amint kinyitja a szemét, rögtön szédülni kezd. Csak bízni tudunk benne, hogy órákon belül pozitív irányba változik a helyzet, de most még nincs szállítható állapotban. Nagyon köszönjük a versenyzőtársak aggódó és jobbulást kívánó telefonjait, sokat jelent nekünk, hogy ennyien szeretik a versenyzőnket”.                                                                                                                                   Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.