Sorsoltak az Európa Ligában

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felcserélte a pályaválasztói jogot, így a Budapest Honvéd idegenben, az MTK (amelyik NB II-esként játszott a Magyar Kupa döntőjében) hazai pályán kezd az Európa Liga selejtezőjének 1. fordulójában. Az UEFA honlapja szerint a Honvéd első mérkőzésére a Flamurtari Vlore ellen jövő csütörtökön, július 5-én Albániában kerül sor, míg az MTK ugyanezen a napon Budapesten fogadja a szlovák Senica együttesét. A visszavágókat egy héttel később rendezik. Továbbjutás esetén az orosz Anzsi Mahacskala vár a Honvédra,az MTK-ra pedig a ciprusi APOEL. A július 19-én és 26-án esedékes 2. fordulóban a bajnoki ezüstérmes Videoton a pozsonyi Slovannal csap majd össze a továbbjutásért, s a visszavágót vívja hazai pályán. A Román Kupa-győztes Bukaresti Rapid a 2. selejtező-fordulóban kapcsolódik be, és a Myllykosken Pallo-47 (finn)-Cefn Druids AFC (walesi) párharc győztesével kezd hazai pályán. A többi román csapat később csatlakozik a mezőnyhöz. A Bajnokok Ligájában már tegnap sorsoltak: a magyar aranyérmes Debreceni VSC a 2. selejtező-fordulóban (július 17/18. és 24/25.) lép pályára először az albán KS Skënderbeu vendégeként. Az érintett román csapatok a 3. fordulótól játszanak.

MTI/AH

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban, és jobb pontkülönbséggel az élre állt. A siker fő letéteményese Juliunn Redmond volt, aki 22 ponttal járult hozzá az aradiak győzelméhez.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelem.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.