Sikeres aradi pomponlányok

Bulgáriai, romániai és szlovákiai csapatok vettek részt a seregszemlén.

Augusztus 30. és szeptember 6. között Bulgária egyik kedvelt Fekete-tenger-parti üdülőtelepén, Albenán rendezték a Golden Pompon Cup elnevezésű mazsorett- és menettáncos nemzetközi versenyt. A hazaiakon kívül romániai és szlovákiai csapatok vettek részt a seregszemlén, Aradot az Erdei Emese testnevelő tanár által vezetett és felkészített Mistral Sportklub képviselte. Versenyzői három első, egy második és három negyedik helyet szereztek: a junioroknál Nascu Davina, a felnőtteknél Varga Rebeca állhatott a dobogó tetejére, míg junior lány csapatban is első lett a Mistral; második helyezéssel a junior Haristiade Daria büszkélkedhet.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.