Saját pályáján játszhatja hazai meccseit az UTA

Több mint kilencven százalék rá az esély, hogy az UTA a Neuman Ferenc Stadionban fogadja ellenfeleit a 2020–2021-es első osztályú labdarúgó-bajnokságban.

Mészár Sándor, az UTA újjáépítését célzó projet kidolgozója és irányítója az Aradi Híreknek elmondta, hogy hétfőn a 2014 óta újjáépítés alatt álló stadiont szemrevételezték a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) illetékesei, és ígéretett tettek rá, hogy az 1. Liga újonca új otthonában fogadhatja az ellenfeleket.

„Az utolsó simítások vannak még hátra, a polgármesteri hivatal kell elintézzen még néhány papírmunkát, és már lehet is meccset rendezni a stadionban. Arra persze még nem alkalmas, hogy nézőket is fogadjon az aréna, de a koronavírus-járvány miatt egyelőre úgyis zárt kapus meccsek lesznek” – magyarázta Mészár Sándor, aki egyben az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje is.

Az UTA elmúlt hat évben kényszeralbérletben játszotta hazai meccseit: Világoson, illetve az újaradi Motorul-pályán látt vendégül a riválisokat. Az élvonalba 12 év szünet után firssen feljutott csapat augusztus 22-én, szombaton idegenben, a Konstancai Viitorul ellen kezdi meg szereplését, majd a 2. fordulóban, augusztus 28-án, pénteken este kilenctől az FC Voluntari-t fogadja.

Csütörtökön egyébként a klub megkezdi a bérletárusítást is a következő szezonra.

Joi, 20 august 2020, vă așteptăm #Acasă, la Stadionul „Francisc Neuman”! Începând cu ora 11:00 dăm drumul la...

Közzétette: UTA Arad – 2020. augusztus 18., kedd

Az árak 300-tól 2000 lejig váltakoznak, a részletekről az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.