Rio 2016 – Kozák Danuta megvédte címét

Az 500 méter egyesben aratott győzelmével a kajakos Kozák Danuta nyerte Magyarország 500. olimpiai érmét, egyben 175. aranyát.

Az UTE 29 éves versenyzője címét megvédve nagy fölénnyel végzett az élen a csütörtöki döntőben a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán, ezzel a második aranyát gyűjtötte be Rio de Janeiróban, mivel kedden Szabó Gabriellával párosban is a leggyorsabb volt.

Kozák immár négyszeres olimpiai bajnok – Londonban egyesben és négyesben győzött –, ezzel ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa. Egyesbeli sikerével a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte (a riói magyar küldöttség emellett három második és négy harmadik helyet harcolt ki). A magyarok az olimpiákon – a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint – eddig 175 aranyat, 151 ezüstöt és 174 bronzot nyertek.

A női K-1-es döntőben az 500 méteres táv elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. „A londoni olimpia után az volt a cél, hogy megvédjem a címem. Négyéves álmomat sikerült valóra váltani” – nyilatkozott a futama után.

Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint Kozák Danuta már legendának számít. „Négyszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó nincsen, négyszeres olimpiai bajnok aktív magyar versenyző sincsen” – jelentette ki.

Női kajak egyes 500 méteren ezt megelőzően csak a szovjet Ljudmila Pinajevának sikerült a címvédés (1964, 1968).

MTI

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.