Reménytelen helyzetből mentett pontot az UTA

UTA

Öröm a köbön | Fotó: uta-arad.ro

Háromgólos hátrányból állt fel az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombat délutáni meccsén az FC Argeș ellen.

A válogatott meccsek miatti közel kéthetes szünetet félórával megnyújtották az aradi játékosok, mert a pitești-i csapat a 28. percben már háromgólos előnyben volt.

Adrian Mihalcea vezetőedző ekkor csereként beállította a hazaiaknál Barbut és Hrezdacot, ami jó döntésnek bizonyult, mert

előbbi pár perccel később szépített, utóbbi pedig a második félidőben tizenegyest harcolt ki, amiből Costache kiegyenlített.

E két hazai gól között még Coman is betalált, úgyhogy a szünetre felzárkóztak a házigazdák.

Matosta hajrában kiállította a játékvezető egy könyöklésért, úgyhogy a vendégek emberhátrányban fejezték be a meccset, de az UTA már nem tudta a győztes találatot is bevinni. Ezzel az eredménnyel, az aradi csapat 14 pontjával a hetedik helyen áll.

Az UTA a bajnokság első meccsén is háromgólos hátrányból mentett pontot az Universitatea Craiova ellen.

 

Superliga, 9. forduló:

  • UTA–FC Argeș 3–3, gólszerzők: Barbu (25.), Coman (45.), Costache (68., 11-esből), illetve Caio (7.), Rădescu (19.), Matos (28.)
  • Kolozsvári Universitatea–Rapid 0–0
  • Metaloglobus–CFR 1–1
  • Oțelul Galați–FC Botoșani 0–1
  • Universitatea Craiova–Farul 2–0
  • FK Csíkszereda–FCSB 1–1
  • Hermannstadt–Unirea Slobozia 0–2
  • Petrolul Ploiești–Dinamo 0–3
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA szeptember 21-én, vasárnap Kolozsváron vendégeskedik a CFR otthonában.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.