Rangadót veszített az UTA

Remek lehetőséget szalasztott el az UTA a feljutást érő második hely megerősítésére a másodosztályú futball-bajnokság hétvégi fordulójának záró fordulójában. Az aradi pályák felújítása miatt Világoson rendezett vasárnap délelőtti összecsapáson a Brassói FC-vel játszott rangadót az aradi csapat, és bár a múlt bajnoki idény eredményei (három UTA-diadal és egy döntetlen) a piros-fehérek sikerével kecsegtetett, a Cenk alatti csapat hozta az őszi brassói meccsen nyújtott formáját, és elvitte a három pontot.

A vendégek koráb vezetést szereztek, ami olyannyira megzacarta Laurențiu Roșu vezetőedző tanítványait, hogy a világosi „hazaiak” az első félidőben nem is jutottak valamire való helyzetig. A szünet után magára találta az UTA, a második félidőben Iacob és Andor is kapufát lőtt, gólt azonban ismét csak a brassóiak szereztek egy gyprs ellentámadás végén. Az aradiak a hajárban szépíthettek volna, ugyanis tizenegyeshez jutottak egy Curtuiuș elleni durva szabálytalanság után, ám az UTA gólfelelőse, Adrian Petre tőle szokatlanul rosszul rúgta a büntetőt, és a brassói kapus kitornászta a labdát. Chindriș a meccs végén faragott a hátrányból (egy szöglet után csapott le egy kipattanó labdára), de ez csak a szépítésre volt elegendő, pontszerzésre nem.

II. Liga, 25. forduló: UTA–Brassói FC 1–2, gólszerző: Chindriș (88. p.), illetve Chitoşcă (9. p.), Enceanu (76. p.).

További eredmények: Szatmárnémeti Olimpia–CS Afumaţi 0–1, CSM Râmnicu Vâlcea–Academica Clinceni 0–3 (játék nélkül), CS Baloteşti–Resicabányai Metalul 3–1, Dunărea Călăraşi–Nagyváradi Luceafărul 3–2, Bukaresti Juventus–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3–1, a Dacia Unirea Brăila szabadnapos, Chindia Târgovişte–Foresta Suceava 2–1, Temesvári ASU Politehnica–CS Mioveni 1–2.

Az élmezőny: 1. Juventus 54 pont/22 meccs, 2. Brassó 42/23, 3. UTA 45/23, 4. Sepsi 44/22.

A következő fordulóban az UTA a Nagyváradi Luceafărult fogadja, szintén Világoson.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.