Próbajátékra hívta az Atalanta az UTA ifjú tehetségét

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Atalanta próbajátékra hívta Nagy Norbertet, az UTA 16 éves saját nevelésű tehetségét.

A hírt az aradi csapat jelentette be a hivatalos honlapján, megemlítve, hogy Naggyal együtt Luca Popát, a nagyváradi CAO hátvédjét is várják Bergamóban.

Nagy Norbert az UTA korábbi játékosának és edzőjének, Nagy Rolandnak a fia, és csatárként játszik az utánpótlásban, ahol sok gólt lőtt már. A 16 éves kora ellenére már 1,95 méter magas játékos az U16-os román válogatott oszlopos tagja.

Az Atalanta az elmúlt három szezonban a Serie A egyik meghatározó csapatává nőtte ki magát, a mostani és az előző idényben a Bajnokok Ligája csoportköréből is továbbjutott. Az olasz bajnokságban jelenleg a második helyen áll a már biztos bajnok Internazionale mögött, de jobb gólaránnyal megelőzi a Juventust és az AC Milant.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.